Emlékpróba, 2010. május 10.

Haladunk-haladunk, de még nem vagyunk készen az előadás első felével (sem). Mivel nem a nagyszínpadon zajlik minden próba, így sok turpisságra fény derül a nagy térben: ami működött a Sinkovits Színpadon vagy a nézőtéri büfében, nem biztos, hogy megállja a helyét nagyban is. A darabban gyakoriak a helyszínváltások, és ezek mindegyikének gyorsnak és pontosnak kell lennie, hogy ne váljon egy pillanatra sem döcögőssé a történet. A színészek a szövegkönyvvel dolgoznak, a háttérben dolgozóknak ugyanabból a szövegkönyvből készül a kisokos a díszletezéshez, és technikai próbán pontosítják a számukra elengedhetetlen tudnivalókat. Mivel technikai próba még nem volt, és jelenleg ügyelőnk, Csabi egyedül vezényel a takarásban, sajnos néha el-elakadunk. A probléma természetesen nem áthidalhatatlan, és vélhetően hamar magunk mögött is hagyjuk.

Meg-megtorpanva lemegy hát az első felvonás.  A röpke szünetet Réka értékelése követi – egyáltalán nem elégedett a látottakkal. A színészeket arra kéri, hogy mindannyian pörögjenek, és a szövegeikkel egymásnak válaszoljanak, ne csak úgy elmondják, mert éppen az következik. Van olyan rosszul sikerült jelenet, amit a rendező szíve szerint azonnal kihúzna, de akad olyan véletlen mozdulat, amivel határtalanul elégedett. A dalszövegek itt-ott sántítanak, és művészeink a prózához költenek plusz sorokat – hát erről gyorsan le kell szokniuk.

Minden szereplő megkapja a névre szóló instrukciókat. Fifinek például nagyobbra kell … hogy mit? Réka keresi-keresi a feljegyzései között, de nem leli. – Hagyjad, Réka! Nagyobb lesz! :-)

Az első felvonást kezdik újra, és közben készül a Sweet Charity werkfilmje. Semmi nem marad titokban...