Rész- és összpróba, 2010. május 19.
A mai napot kötélpróbával kezdtük. Zoli fáradtan, de fáradhatatlanul újra és újra bemutatja az elképesztő produkciót, Éva pedig hasonlóan fáradhatatlanul újra és újra elénekli a jelenetbéli dalát. Az összhang alakul, hamarosan tökéletes lesz. A részpróbát a második felvonás összpróbája követi. A technikai rész egyre jobban megy, ma inkább a kellékek maradoznak el. Játszani kell az idővel is, mert sok a szereplő, sok az öltözés – ám néhány másodperc „elcsalása” nem mehet az előadás rovására. Egy-egy koreográfia még nagyobb korrekcióra szorul, a szövegek már ritkábban csúsznak el, hiába, hamarosan beérik az elmúlt hetek gyümölcse.
Újdonság volt nekem, és újdonság önöknek is, hogy elkészültek a jelmezek. Még nem klappol minden, néha kényelmetlen a cipő, rossz a szín, de alakul, határozottan alakul. A tipizált ruhák mellett bájos, karikírozó és egyedi elképzelések egyaránt megjelennek a szereplők kavalkádjában. A gyakorlatban kiderül, hogy a napszemüveg színpadi sötéttel kombinálva lehetetlen helyzetbe hozza a színészt, hogy valahonnan hiányzik még egy kalap, hogy néhol jobb az öltözést beleszőni a játékba.
Már készenlétben vannak a világosítók, esténként próbál a zenekar, érezni, hogy a nyári szünet előtt az előadásnak szinte teljesen el kell készülnie. Augusztusban csak az utolsó simítások lesznek hátra, és Sweet Charity elindul hódító útjára.